Íme egy újabb jó példa arra, hogy a szép kis fővárosunkban mindig történik valami. Az emberek egy része nem akar szakítani a hagyományaival - miért is tenné - főleg, ha meg is engedheti magának, hogy fenntartsa pazarló szokásait. A pézszórásról szólt a szombat (2009. 02. 20.) este is, hiszen ezen a napon rendezték meg a XIV. Budapesti Operabált.

A rendezvényre alaphangon 70 000 forintért lehetett bejutni, de ez az ár csupán korlátlan italfogyasztásra jogosította fel a résztvevőket. Aki igényt tartott a "pazar Gundel vacsorára" is, annak 130 000 forintot kellett költenie a különtermi belépőre. Aki még több kényelemre vágyott, 260 000 forintot kellett, hogy fizessen a páholybérletért, ez viszont azt jelentette, hogy az előadást az asztalánál ülve nézhette, s "a táncparkett is néhány lépésre" volt tőle.

A "pazar Gundel vacsoráról" csak annyit mondanék, hogy elhízni - sőt még jóllakni - sem igen lehetett tőle. Még nekem se lett volna elég, pedig rólam mindig azt mondják, hogy annyit eszem, mint egy madárka. Azt viszont senki sem állíthatja, hogy nem tálalták szépen azt a pár falatot, ami a tányérra jutott. A készítők nyilván rendelkeznek egy jó adag szépérzékkel - nem hiába kaphatták a megtisztelő feladatot, hogy az Operabál "vacsorafelelősei" lehessenek. Néhány kép a vacsoráról, véleményem alátámasztásaként:

Egy szó, mint száz, az Operaház falai között minden úgy zajlott, ahogy kellett; a vendégek jól szórakoztak, élvezték a pazar előadást, táncoltak, és "magamutogathattak", azaz díszes, csinos ruháikkal tetszeleghettek egymás előtt. Azoknak, akik ilyen magas körökben mozognak, nyilván nagyszerű szórakozás a "pénzköltészet". Azért hívom így, mert aki ennyi pénzt el tud költeni, az már igazi művész. Az értelmetlen dolgok művészei ők, mert nem tudom elhinni, hogy annyi pénzből, amivel például az Operabál résztvevői is rendelkeznek, csupa hasznos dolgot vásárolnak. A gazdagság véleményem szerint az esetek döntő többségében némi értelmi megfogyatkozással - mondjuk úgy: "felejtéssel" - jár. Elfelejtik, hogy csak a szükséges dolgokat kellene megvásárolniuk. Ehelyett inkább dőzsölnek, és a pénzük mennyiségével hozzák összefüggésbe a szellemi kapacitásukat.

Az Operaház résztvevőinek azonban nem sok tudomása volt a falakon kívül történő eseményekről:

 Az Operabállal egy időben az ATTAC Magyarország Egyesület és a Dolgozói Aktív Centrum (DAC) Baráti Kör Anti-Operabált, utcabált szervezett az Operaház épületével szemben lévő oldalon azzal a céllal, hogy felhívja a közvélemény figyelmét "a fennálló rendszer égbekiáltó ellentmondásaira és a társadalmi igazságtalanságokra".

Amint látszik, odakint is megindult a mozgolódás, egy csoport akarta kinyilvánítani nemtetszését; először csendesen, a puszta jelenlétükkel, de aztán többre vágytak, be is akartak jutni, hogy megzavarhassák a gazdagok szórakozását. Ezt a rendőrök megakadályozták, így nem fulladhatott botrányba a rendezvény.

Viszont abban valóban igazuk van a demonstrálóknak, hogy sok az égbekiáltó ellentmondás és az igazsgtalanság. Hallhatjuk - hiszen már szinte a csapból is ez folyik - hogy mennyien veszítik el az otthonukat a válság miatt (és még mennyien fogják!). Ezzel szemben itt van jópár olyan ember, akik úgy viselkednek, mintha provokálni akarnák a szegényeket. A szombat este maga volt az ellentét: kint & bent - ég & föld! Ilyen helyzetben jogos tehát a kérdés, hogy akkor miért mutogatják magukat még mindig ezek a gazdag emberek? Miért nem húzzák inkább meg magukat, ha már arra nem képesek, hogy inkább mások javát szolgálják a hatalmas vagyonukkal saját életük kényelmessé tétele helyett? Miért egye a sárga irigység azokat, akik alig bírják kinyögni a törlesztőrészleteket? Meddig kell még tűrniük a szegényeknek ezt a - vonakodom kimondani, de az igazsághoz ez áll legközelebb - pofátlanságot?

Nem jó dolog az indulatosság, nem is jó semmire, csak önpusztítás, így le is teszek róla. Lehet kevésből is szépen élni, nem is ezzel van alapvetően a gond. Sokkal inkább azzal, még mindig nem jött rá a magyar nép, hogy az összefogás ezerszer jobb dolog, mint az örökös széthúzás, ellenségeskedés. Ha a gazdag adna a vagyonából egy keveset a szegénynek, azzal mindenki jól járna. A szegény ki tudna lábalni a nehéz helyzetből, a gazdag pedig elmondhatná magáról, hogy nem egy önző dög, akit sokan a Pokol legmélyebb bugyraiba kívánnak. Persze az élet nem ilyen egyszerű sajnos...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.