Tegnap este éppen akkor sikerült a Híradóra figyelnem, mikor rossz hírt közöltek. Nem nehéz ilyen pillanatot találni, mivel a Híradó nálunk többnyire arról szól, hogy milyen negatív események töréntek a mi kis hazánkban, vagy éppen azon kívül. Nem úgy, mint például a spanyoloknál, akik inkább jó híreket igyekszenek közölni. Látszik is, ott az emberek nem olyan pesszimisták, mint Magyarországon. De most nem is a magyarok hírközlési szokásairól akartam írni, hanem az esetről, ami a következő volt:

Tűzoltódaru emelte ki azt az autót, amely eddig ismeretlen okból előzőleg a Dunába csúszott a XXIII. kerületben a Horgászparton, március 18-án késő este. A kocsiban ketten ültek, egy 20 éves férfi és egy 16 éves lány. A férfi rövid időre kiszállt az autóból, de mire visszatért, a kocsi belecsúszott a Dunába. A férfi megpróbálta kimenteni társát, de nem járt sikerrel. Az MTI-től megtudtuk, hogy a búvárok előbb az autót emelték ki a vízből, amelyben csak egy kabát volt, a kézifék pedig nem volt behúzva. Később megtalálták a lány holttestét is.

A hír hallatán két kérdés merült fel bennem rögtön: a lány miért nem húzta be a kéziféket, vagy miért nem ugrott ki az autóból, ha észlelte, hogy az elkezdett a vízbe csúszni? Aztán az egyik blogban azt olvastam, hogy biztosan pánikba esett, nem tudta, hirtelen mit tegyen, és valószínűleg ezért nem jutott eszébe, hogy éppen a kézifékhez nyúljon. Ez teljesen logikus. Viszont az nem, hogy nem szállt ki a kocsiból. Ha valaki veszélyben érzi magát, nyilván megpróbál elmenekülni arról a helyről, ahol veszélyezteti valami.  Jelen esetben az autóról van szó. Gondoljunk csak bele, hogy ha például kigyullad egy busz, mindenki a legközelebbi kijáratot keresi, és megpróbálja minél előbb elhagyni a fedélzetet, akár úgy is, hogy másokat letapos, arrébb lök, satöbbi.

A jármű vízbe kerülése előtt törénő kiszabadulás hiányában új kérdés merül fel: miért nem tudodd kimászni a lány? Egy autóból kiszállni nem tart olyan nagyon sokáig, csupán két-három másodpercbe telik. Mozgó jármű esetén még együtt jár némi sérüléssel is, de egy pánikba esett, menekülő ember számára ez aligha lehet fontos véleményem szerint.

Itt tehát az ember elkezd feltételezéseket gyártani. Például, hogy a lány nem volt eszméleténél, esetleg, hogy mondjuk aludt. Vagy, hogy az autó be volt zárva, bár ennek alátámasztásaként nem közöltek semmit a hírekben, ott csupán a be nem húzott kézifékről esett szó. Így inkább az első elmélet jöhet szóba. Azt nem hiszem, hogy egy 16 éves lány ne tudta volna kinyitni az autó ajtaját, az már eléggé abszurd lenne. Bár, ha a kocsi olyan ramaty állapotban volt, előfordulhatott, hogy beragadt az ajtaja. Az a baj, hogy elég kevés a rendelkezésre álló információ, így széles a találgatások skálája.

Meg aztán ott van a kézifék is. Nemigen tudom megérteni, hogy az autó miért csak akkor kezdett el csúszni, mikor a srác kiszállt? Úgy még esetleg el tudnám fogadni, hogy rögtön a megérkezésük után hagyta el az autót, de akkor egyből észlelnie kellett volna, hogy a magára hagyott kocsi elkezdett gurulni a víz felé. Az nyilván produkál némi hangot, hogy egy autó a megindul egy lejtőn. De ha ezt nem hallotta volna meg, akkor azt mindenképp érzékelnie kellett volna, hogy az autóban ragadt lány pánikba esve esetleg elkezd kiáltozni. Következésképpen akkor még talán lett volna elég ideje arra, hogy a lányt kimenekítse, mielőtt az autó eléri a Dunát. A hírekben viszont az volt, hogy mire a manus visszaért az autóhoz, az már benne volt a vízben, következésképpen eléggé messziről kellett, hogy visszaérjen. Vagy nem sietett annyira...

Nem akarok senkit gyanúsítani semmivel, csak annyit akartam volna közölni, hogy "valami bűzlik" az esetben. Bár az is lehet, hogy ez a "bűz" csak a körülmények kellő ismeretének hiánya miatt keletkezett. Remélem, hogy semmiféle aljas dologról nincs szó jelen esetben. Azt is remélem, hogy nem fog előfordulni több ilyen figyelmetlenségből adódó baleset, mint amilyen Mohácsnál egyszer előfordult a kompátkelőnél...

A bejegyzés trackback címe:

https://kegyetlenbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr861014675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása