Budapesten 35 ember előállításával végződött vasárnap este a március 15-i nemzeti ünnep. Bevitték a rendőrségre a korábbi évek tüntetéseiről ismert Budaházy Györgyöt és Toroczkai Lászlót is.

Na, bevallom, azért egy kicsit nagyobb balhéra számítottam, de azért a magyar nép nem tagadta meg önmagát tegnap sem. Voltak páran, akik megint fel akarták ingerelni a többnyire békés embereket, de idén olyan nagy volt a rendőri készültség, hogy esélyük sem volt tüntetést szítani. Még tojásdobálás sem volt, hiszen az már bűncselekménynek számít, és akár le is tartóztathatják érte az embert. Inkább - hogy az embereket lebeszéljék az agresszív véleménynyilvánításról - kihelyeztek egy gyűjtődobozt, ahová mindenki lerakhatta a magával hozott "kézifegyverét", és ha akarta, még egy kis cetlin a véleményét is odabiggyeszthette a tojás mellé.

Az ünnepelni vágyók átestek mindenfélén; fémdetektoros vizsgálaton, meg motozáson. Gondolom, úgy érezték magukat, mintha egy repülőre akartak volna felszállni. Ott is minden porcikáját átvizsgálják szerencsétlen utazónak.

Azért nem minden ellen volt hatásos ez a nagy készültség. Demszky Gábor beszédébe, a zászlófelvonásba, és az ünnepségek más részeibe is belekiabáltak, vagy belefülyültek néhányan. Olyanok, akik még a forradalom áldozatait sem tisztelik. Az ilyen emberek magukra vessenek, amiért ennyire nincsnek tekintettel semmire, és azért is, mert csak a rendet zavarni mentek ki az utcára.

Ilyen volt a hírhedt Budaházy György is. De szerencsére őt letartóztatták, mert annyi esze volt, hogy maszkot viseljen az ünnepség alatt. Ugyanis már a maszk viselése is tiltott az ilyen rendezvényeken, aki mégis ilyet hord, azt őrizetbe veszik; tették ezt Budaházyval is. Ő valószínűleg megint valami rendbontásra készült, ahogy Toroczkai László is. Ez utóbbinak sikerült egy kisebb csoportot maga köré gyűjteni, és el is kezdték a rendbontó vonulásukat, de a rendőrök szerencsére hamar szétoszlatták a csoportot. Toroczkai még felszólalt egy esti bejelentett rendzvényen, azt mondta, "szabadítsák ki" másnap 10 órakor Budaházyt. Ezután haza akart menni, de a rendőrök hosszas tárgylás után végül letartóztatták a kordonnál, ahol ki akart menni.

Tegnap a Magyar Gárda is aktív volt, persze nem a rossz értelemben mondva. Ők 500 új tagot avattak fel a Hősök terén délelőtt. Ez a rendezvény rendben lezajlott, csupán két embert vittek el a helyszínről a körülbelül háromezer szemlélődő közül.

Egy szó, mint száz, az idei március 15-i ünnepségek többnyire csendben-rendben zajlottak, különösebb konfliktus nélkül. A rendőrök is csak egy paprikasprayt használtak állításuk szerint (Morvai Krisztina szerint nem). Ez azért úgy vélem, jó arány, az elmúlt évek eseményei után. Remélem, a jövőben sem kerül sor nagy rendbzavarásokra.

A bejegyzés trackback címe:

https://kegyetlenbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr521005854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása